Az összetörhetetlen dió

Élt egyszer az Óperencián innen egy király, aki híresen erős volt. Az összes csatát megnyerte a lovagjaival, akik szintén erősek és izmosak voltak. A királynak volt egy szépséges leánya, még a világ másik felén is ismerték a szépségét. Nem lehetett volna lerajzolni, büszke is volt a király rá.
Történt egyszer, hogy a király a lovagjaival és a favágóival kiment az erdőre téli tüzelőt vágni, azonban találtak egy öreg diófát, amin kevés dió volt, de az mind almanagyságúra nőtt.

Megkívánta a király, az egyik lovagja pedig hozott neki egyet, a legnagyobbat. Igen ám, de nem bírták feltörni. Próbálták a lovagok, maga a király is, de senkinek nem sikerült. Kihirdette a király az országba, hogy aki fel tudja törni a diót, feleségül kapja a királylányt.
Jöttek mindenfelől a kovácslegények, henteslegények, vitézek de senki nem bírt a dióval. Végül egy kis szürke egér jelentkezett próbára. A király hitetlenül mondta:
- Te akarsz szerencsét próbálni, te kis nyiszlett?
A kisegér könyörgőre fogta:
- Király uram, a világ mindenét odaadom, ha megpróbálhatom.
A király legyintett egyet és az egér elé tette a diót. Az megkoppintotta az orrával kétszer, és a dió kettévált.
A király ámult-bámult, hogy ez a kis egér két koppintással ki bírta nyitni a diót.

- Idefigyelj Te egér, könnyű neked, mikor már mi erős kezeinkkel végig próbáltuk a feltörést, ezért sikerült neked. Holnap még egy próba vár rád, s akkor egyikünk sem nyúl a dióhoz, nem próbáljuk felnyitni.
- Úgy legyen! - szólt az egér.
Másnap a kisegér elé tették az almanagyságú diót, és ő bemutatta a tegnapi tudományát, két koppintással felnyitotta a diót.
A király nagyot nézett, csodálkozott, és elvonult az udvarmesterrel tanácskozni. Arra az elhatározásra jutottak, hogy felajánlják az egérnek a királyi fősajtmesterséget, cserébe, ha nem akarja feleségül venni a királylányt.
Erre az egér:
- Mit nekem fősajtmesterség, nem érdekel engem a sajt, megígérte király uram, ha felnyitom a diót enyém a lány! Ide vele!
- Akkor legyél Te az egérkirály, csak ne vedd el a lányomat! - mondta a király
- Nem, nem, a lányt akarom!
A király nekibúsult, de a becsület azt kívántam, hogy megtartsa a szavát, így áldását adta a házasságra. Az egér látta, hogy mindenki nagyon szomorú, ezért a következő történetet mesélte el:
- Ha hiszitek, ha nem, én a világ legerősebb embere voltam, még most is az lennék, ha egy varázsló nem irigyelte volna el az erőmet. A varázsló egy szörnyű átkot szórt rám, egy kis egér testébe zárt, és addig nem törik meg az átkot, amíg egy világszép királylány ki nem mondja nekem a boldogító igent, és a feleségem nem lesz.
No nekiláttak a készülődésnek, mindenből a legjobbat akarta a király lányának. A pap el kezdte a beszédet, megkérdezte az egeret:
- Akarod-e feleségül a királylányt?
- Igen - szólt az egér.
- S te királylány, akarod-e férjedül ezt a kis egeret?
- Igen - szólt bátran a királylány.
Lássatok csodát, a szürke kis jószág helyett egy daliás herceg állt a királylány mellett, karjai izmosak, válla széles volt.
A királylány első látásra beleszeretett a daliába, és most már boldogan megismételte az igent. A király is mosolyogni kezdett, és olyan jó kedvre derült, hogy végig táncolta az egész éjszakát.
A királyi udvarban négy hétig állt a bál, azután pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.
És hogy mi lett a varázslóval, aki elátkozta a herceget? Mérgében megpukkant.

Egy víg királynak is lehetnek...

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy vidám kis ország, ahol mindenki örömteli volt, főleg a király.
Mégis egy napon nagyon szomorú lett, ugyanis az történt, hogy elveszítette az ükapjától kapott arany medált. Odahívatta az udvari bolondot, a majmot. Sajnos, ő sem bírta felvidítani, nagyon búsak lettek mindketten. Főleg a király szomorodott el, de a majom is, ugyanis nagyon szánta a királyt. Sajnálta őt, hogy olyan rosszkedvű. Megoldást kellett erre a problémára keresni, ezért a király titkárnője pályázatot írt ki:
" Hogyan nevettessük meg a királyt?" címmel.

Volt is jelentkező szép számmal. Az érdeklődők között szerepelt például Mr. Zsiráf, Dr. Tigris, Böbe, az elefánt, Csigabi, Tóni, a teknős és még nagyon sok állat. Elsőként Mr. Zsiráf próbálkozott, ő megszámolta a nyakán a foltokat. ?t követte Dr. Tigris, ő vegetáriánus lett. Nekik nem sikerült, a király továbbra is "depi" maradt. Utána Böbe, az elefánt következett, akiről köztudott, hogy legendásan jó az étvágya. A cél érdekében lefogyott 32 kg-ot. Csigabi, a csiga, és Tóni, a teknős hosszú távú futóversenyt rendeztek, a távot 10 cm-ben határozták meg. A hajnalban kezdődő futás sötétedésig húzódott, de nem jártak szerencsével ők sem. Az utolsó próbálkozó állat jött, a holló.
? így szólt a királyhoz:
- Uram, királyom, mi bajod van?
- Elvesztettem a medalionomat. Nagyon fáj érte a szívem.
- Arról a szép, csillogó-villogó aranymedálról beszélsz, ami a trónod alatt van? - kérdezte a holló.
A király lenézett a trónja alá, és csodák - csodája, ott volt a medál. Nem túlzás, de másodpercekig hang nem jött ki a torkán a meglepetéstől. Borzasztóan hálás volt a hollónak, ezért megjutalmazta őt egy welness hétvégével, ahova a holló magával vitte a feleségét is.
Hatalmas dínom-dánomot rendeztek az udvarban, ahová a Birodalom összes lakója hivatalos volt, ráadásul meghívták az egyik menő lányegyesület is az öreg király örömére. Ezután boldogan éltek, amíg megint el nem veszett valami az udvarban. Itt a vége, fuss el véle...

Tomi az űrben

Egy szép nyári napon Tomi vígan játszadozott a kertben barátjával, Bencével. Indiánost játszottak. Tominak eszébe jutott, milyen jó lenne az űrben folytatni a játékot. Másnap reggel Tomi megkérdezte apukáját, hogy nem építene-e nekik egy űrhajót. Feri bácsi elgondolkozott és ezt mondta: 
- Rendben, megépítem. De hogy meglepetés legyen, akkor csinálom, mikor holnap Bencénél játszol. Estére már készen is lesz. Rendben?
- Igen apu, ez így szuper lesz! Így azután, mikor Tomit az anyukája, Ági néni elvitte játszani, Feri bácsi elkezdte megépíteni a gépezetet.

Persze csak akkorát, hogy a gyerekek beleférjenek és fel is tudja emelni őket, vele együtt.
- Ági! - szólt feleségének. - Gyere ide kérlek, és fesd nekem erre a nagy vászonra a Napot, a Földet, bolygókat, csillagokat, meg a Holdat!
- De hát mire kell az neked?
- A mi fiunk ma este az űrbe megy - válaszolta és kacsintott egyet.
- Aha, értem! - szólt Ági néni, és festéket és ecsetet kezdett keresgélni. Mindeközben készült az űrhajó is.
Készen van végre - mondta Feri bácsi kis idő múlva. - Most pedig kifestem!
- Mindjárt kész vagyok én is!
Azzal dolgoztak tovább. Hamarosan készen is lettek.
- Ági, én készen vagyok. Elmenjek Tomiért?
- Nem kell, mindjárt elkészülök. Elmegyek én érte.
- Várj, Ági! Tomit csak este engedjük ki! Mert akármennyire is szeretném, nem tudok sötétséget teremteni délután.
Ági néni elindult a fiúkért, eközben Feri bácsi minden szerszámot, ecsetet, és festéket elpakolt.
- Ezzel is megvolnánk - sóhajtott és bement a házba.
Nemsokára a gyerekek is megérkeztek, és izgatottan várták az estét.
A várva- várt pillanat hamarosan el is következett. Tomi és Bence lelkendezve szállt be űrhajójába. Elhangzott a visszaszámlálás és a gyerekek sikeresen pályára álltak.
Az utazás során a világűrből látták a Földet, a Napot és a Holdat, láttak sok bolygót és csillagot. Váratlanul egy üstökös suhant el mellettük.
Már a tejút közelében jártak, amikor megszólalt a rádió:
- Gyerekek, fogytán van az üzemanyag, vissza kell fordulnotok!
Így hát visszafordultak és leszálláskor éppen olyan lelkesek voltak, mint felszálláskor.
Így jutott el Tomi az űrbe

Betti és a tündérek

Egyszer volt egy Betti nevű kislány. Sokszor álmodozott arról, hogy ő egy tündér és a tündérek világában él. Mikor elmondta ezt az ismerőseinek, mindenki kinevette őt. A családjával is így volt ez Betti nagyon szomorkodott emiatt. Elege volt már abból, hogy ha csak kimondja azt, amire gondol, folyton nevetnek rajta.
Egyszer éjszaka Betti nem tudott aludni. Felkelt és az ablakhoz ment. Majd az üvegen keresztül nézte a fekete égen lévő fénylő csillagokat. A kislány valami furcsa
hangot hallott, ezért bekapcsolta a világítást. Körülnézett és megnyugodott, mert semmi különöset nem látott a szobában.

Már kezdte azt hinni, hogy egy betörő járt a szobájában. A következő percben egy árnyékot látott a falon. Betti már szívta a levegőt, hogy kiáltson, amikor megszólalt ez kedves hang:
- Betti, ne kiabálj, kérlek!
- Ki vagy te és honnan tudod a nevemet? - kérdezte Betti.
- Elizabetnek hívnak és ismerlek téged.
Mikor Betti meglátta Elizabet szárnyait, mondogatni kezdte, hogy ez csak egy álom lehet.
Elizabet közbevágott:
- Kérlek, ne mondogasd ezt, mert ez nem álom.
- Tehát te egy tündér vagy? - kérdezte Betti, és kezével dörzsölgetni kezdte szemeit.
Elizabet a pálcájával suhintott egyet, Bettinek máris szárnyai nőttek, azonnal selyemruha lett rajta, gyönyörű mintával díszelgett ez a ruha. A lábain pedig ott volt egy pár takaros cipellő. Majd Elizabet még egyet suhintott a pálcájával, és Betti frizurája konttyá változott. Csillogó gumi fogta össze a kontyot. A kislány nyakába egy szép, bűbájos nyaklánc lógott. "Hűha" - nézett magára Betti.
- Te átvarázsoltál engem tündérré? De miért? - kérdezte.
- Nincs most idő elmagyarázni, sietnünk kell.
- És hová? - kérdezte Betti. De mire kiejtette, már úton voltak a tündérek országába. Valamilyen nagy fényforrás tört ki a szobájában. Betti alig látott az erős fénytől. A fény lassan eltűnt, és a helyén ez gyönyörű kapu tündökölt.
- Gyere utánam! - mondta Elizabet. Betti sietett utána, mert már bízott a tündérben és szinte észre sem vette, mennyire megbarátkozott vele. Szép volt az égbolt, sütött a nap, hatalmas fehér felhők is voltak az égen. És ezt mondta Elizabet:
- Használd a szárnyaidat, repülj úgy, mint én!
Betti szárnyai röpdösni kezdtek. Felszállt és repült. Mintha egy varázsigét mondott volna el Elizabet, úgy hatott a kislányra. Elrepültek a nap legszebb sugarához. Elizabet ismét mondott egy varázsigét, és a varázspálcájából egy fénysugár villant fel, nyomban ott termett egy másik kapu. Átrepültek a kapun és máris tündérországban voltak. Egyszerűen csodás volt ott, ragyogott minden. Lehetetlen mindezt leírni, én mégis megpróbálom. Rengeteg tündér volt ott. Szebbnél szebb paloták ragyogtak. Amit csak el tudsz képzelni. Pálcaütéssel minden megjelent, amit szerettél volna. Bettinek rengeteg élményben volt része. Közben eszébe jutott a családja és barátai. Már nagyon hiányolta őket. Megköszönte Elizabetnek, hogy valóra váltotta álmát. De mostmár szeretne hazamenni. Elbúcsúzott, majd kinyitotta a kaput, átment rajta, és a saját szobájában találta magát. A kapu eltűnt. Betti szeméből egy könnycsepp esett le, de észre sem vette. Ekkor eltűntek a szárnyak és minden csodálatos dolog is. Betti lefeküdt. Reggel azt hitte, hogy az egész csak álom volt. De mikor tükörbe nézett, látta, hogy rajta van a nyaklánc.
Már tudta, hogy ez az álom valóság volt.

A cicák és a kutya

Volt egyszer egy családi ház. Itt élt egy kislány a szüleivel, két cicájával és egy kutyával. A cicákat Tarkának és Cirminek nevezték el, míg a kutyát Macinak. A cicák szőrük színéről, a kutya pedig nagyságáról, szép barna szeméről és a málnásban való heverészéséről kapta nevét.
Az állatok egyidősek voltak, együtt nevelkedtek és kezdetben igazi kutya-macska barátsággal éltek együtt. Állandóan fújtak egymásra, Maci kergette a cicusokat. A cicák sem voltak restek, kerülgetették a kutya tányérját, ha lehetett egy-két finom falatot el is csentek. Egy napon aztán ez megváltozott.

Mintha valami titkos és érdekes kapcsolat alakult volna ki Tarka és Maci között. Ettől kezdve a kutya megosztotta ételét, házát új barátjával.
Történt azonban egy téli napon, mikor nagy pelyhekben hullt a fehér hó, és az egész udvart belepte a sok-sok pihe, Tarka odaballagott a kutyaház elé, leült az ajtóba.
- MIAU! MIAU! - Macikám! Odabújhatok hozzád? - kérdezte a didergő macska.
Maci álmos tekintettel kukucskált ki a házából, és így válaszolt?
- VAU! VAU! Gyere, megmelegítelek!
Erre Tarka icipici lábait megrázva, óvatosan bebújt Maci kutya mellé a házikóban.
Kis idő múlva, Tarka hízelegni kezdett barátjának, aki már annyira ismerte őt, gondolta, hogy valamit szeretne.

- Kedves Maci! Éhes vagyok! Van egy kis kenyered? - kérdezte Tarka cica.
- Van, van! Nézz ide a sarokba! Tessék! - válaszolta Maci, és adott neki egy darabot.
- Köszönöm szépen! - bújt vissza a cicus Macihoz.
Mindeközben Cirmos is megjelent a kutyaház ajtajában, és bánatos tekintettel nézte a bentlevőket.
- MIAU! MIAU! Testvérkém! Maci kutya! Hadd menjek én is oda hozzátok! - szólalt meg Cirmike.
?k oda is engedték volna, de Cirmi egy gyors iramodással el is szaladt, inába szállt a bátorsága. Maci kutya és Tarka cica csak bámult egy pillanatig, vajon mi történhetett. Tarka cica szíve belesajdult abba, hogy testvérkéje egyedül, fázósan, kint kucorog a számukra kitett fotelon.
- MIAU! MIAU! Várj Cirmos! Jövök én is! - kiabált utána és már szaladt is a nagy hóban Tarka cica.
- Miért jöttél utánam? Hiszen te nem félsz a kutyától, és ott legalább melegen vagy. -suttogta Cirmi cica.
- Igazad van. Én tényleg nem félek a kutyától, de te a testvérem vagy és nem szeretem, ha búslakodsz. - válaszolta Tarka, miközben
odabújt hozzá, és elkezdett dorombolni.

Mindketten felugrottak a kopott fotel ülőkéjére, összebújva várták, hogy a hóesés elálljon. Maci kutya ki-kikukucskált a házából, figyelte a testvéreket. Arra gondolt, hogy valaha neki is volt egy hugicája, akit elvittek egy másik városba. Nem tudott róla semmit, de biztos volt abban, hogy ők is ilyen jól megértették volna egymást, és ilyen jó testvérek lennének. Míg ezen elmélkedett Maci kutya a házában, elállt a hóesés, kisütött a Nap. A fények szikráztak a havon, csillogott minden.
A cicák és a kutya is boldogan szaladgáltak a hóban.
Mindnyájuk számára tanulságos volt ez a téli délután. Megértették, hogy milyen fontos az egymáshoz való ragaszkodás. Még ma is élnek, jó barátságban, ha meg nem haltak.

A boszorkány és az aranytojás

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tyúkocska. Ez a tyúkocska tojt egy aranytojást. Melegítette, melegítette és kikelt belőle egy arany kiscsibe. A kiscsibe rossz volt, mert csúnyán kiabált az anyukájával, hogy adjon neki ennivalót. Az anyukája mérges lett és visszaküldte az aranytojásba. Másnap megint kibújt a csibe a tojásból. Megint kiabált az anyukájával:
- Adjál sok ennivalót! De az anyukája azt mondta, hogy ha így kiabál vele, akkor soha nem fog adni.
Következő nap már nem ordított, hanem szépen kérte az anyukáját:
- Kérek szépen ennivalót.
Az anyukája adott neki enni. Mikor a csibe jóllakott, visszament aludni. Mikor felkelt, akkor kért egy könyvet, de nagyon csúnyán. Mivel nem kapta meg, szépen kérte:
- - Anya! Légy szíves adjál nekem egy könyvet.
Megkapta. Egész nap azt olvasta. Aztán visszaadta az anyukájának.
Egyik nap az aranytojás már nagyon repedezett. Nem akarták, hogy széttörjön, mert nagyon tetszett nekik.
Arra járt a boszorkány. A tyúkocskák kiabáltak neki:
- Segítség!
A boszorkány megkérdezte tőlük:
- Mi történt?
- Repedezik a tojásunk. Tudnál nekünk segíteni?
- Igen. - válaszolta a boszorkány És munkához látott. - Abrakadabra! Te aranytojás, figyelj rám! Te most nem repedezel tovább! Pricc! Pracc! Prucc!
Eltűntek a repedések.
A boszorkánynak nagyon megtetszett a tojás. Azon gondolkodott, hogyan szerezhetné meg. A tyúkocskák elmentek aludni. A csibe bebújt az aranytojásba. A boszorkány közben azt nézegette a varázskönyvében, hogyan lehet idevarázsolni a tárgyakat. Meg is találta. Odavarázsolta a tojást, de közben a kiscsibe kiesett belőle. Reggel, mikor felébredt, látta, hogy nem a tojásban van. Az anyukáját felébresztette:
- Anya! Anya! Ébredj! Az aranytojás eltűnt.
Gondolkodtak, hogy ki vihette el. Rájöttek, hogy a boszorkány volt, mert ő tud varázsolni.
Elmentek megkeresni a boszorkány házát. Keresték, keresték, hegyen, erdőn. A kiscsibe szólt, hogy talált egy házat. Lehet, hogy ez a boszorkányé? Bementek. Hát, meg is találták a boszorkányt. Épp evett.
- Add ide az aranytojást! - mondták neki.
A boszorkány el akart menekülni, mert nem akarta visszaadni. Éppen arra járt egy kakas és megbotlott benne a boszorkány.
- Te mit keresek itt? Ez az én házam!
Elvette az aranytojást tőle. Megbotlott ő is és elesett. Ekkor ért oda a tyúkocska. Egymásra néztek a kakassal és beleszerettek egymásba. Arra jött a rendőrség. Szóltak nekik, hogy legyenek szívesek megállni, mert az a boszorkány ellopta az aranytojásukat. A boszorkány elmenekült, de futás közben nekiment egy fának. A rendőrök elfogták és börtönbe zárták.
A kakas és a tyúkocska bementek egy templomba és összeházasodtak. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

A szegény ember és az okos kutyája

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy faluban egy szegény ember, akinek nem volt más egyebe, csak három tyúkocskája és egy fekete bozontos kis kutyája, aki olyan okos volt, hogy bármit mondtak neki, mindent megértett.
A szegény ember sokat dolgozott pici kis kertjében, hogy a mindennapi falatot megtermelje. Már-már azon gondolkodott, hogy a tyúkocskáiból levest főz. A faluban a szegény embert nagyon sokan kedvelték, becsületes embernek tartották. Élt még a faluban egy gazdag ember is, aki viszont nagyon irigy volt a szegény emberre, mert őt sokan szerették.

Azon gondolkodott, hogy hogyan árthatna neki, kihasználva a szegénységét.
Történt egyszer a faluban, hogy sok háztól szépen lassan eltűntek a tyúkok, kakasok, libák, kacsák. No, aki ellopta őket, nem volt más, mint a gazdag ember. Még azt is úgy intézte, hogy a nyomok a szegény ember házához vezessenek. Már a falubeliek is kezdtek kételkedni a szegény ember ártatlanságában, akárhogy is próbálta ő bizonygatni azt. Egyszer az okos kutya azt mondja a gazdájának:
- Én bizony elmegyek kideríteni, hogy ki az, aki lopkodja éjszakánként a baromfikat a faluban. Addig haza sem jövök, amíg meg nem találom a tolvajt. - Bár az okos kutya sejtette, hogy a gazdag ember áll a háttérben, hisz ő volt az egyetlen haragosa.
- No, jól van - mondta a szegény ember a kutyájának. - Csak járj szerencsével!
Azzal elindult hát egyik este a kutya, hogy kilesse a bűnöst. Már jócskán besötétedett, mikor látja a kutya, hogy a gazdag ember szakadt ruhában, nagy zsákkal a hátán elindul. Az okos kutya megy utána, követi egy darabon, és látja, hogy több helyre is bemegy, ahol mindenütt egy-egy tyúkot vagy kakast rak a zsákjába. Majd a kiskutya visszamegy a gazdag ember házához és ott vár. Hajnaltájban meg is érkezett a tele zsákkal. A tyúkokat becsukta az ólba, ő maga pedig bement a házba és lefeküdt aludni. Az okos kutya csak erre várt, hogy csend legyen a házban. Ekkor kinyitotta az ól ajtaját, ahonnét egymás után repkedtek ki a tyúkok, kakasok és az összes többi baromfi. A nagy kotkodácsolásra, rikácsolásra felébredt az összes környékbeli szomszéd is. Összeszaladtak mindannyian és látták, hogy az összes eltűnt jószág, mind a gazdag embernél van. No, mi se kellett több az embereknek, úgy elkergették a gazdag embert a faluból, hogy mai napig is bujdokol szégyenében. A szegény embert és az okos kutyáját pedig megjutalmazták, hogy kiderítették az igazságot.
Azóta nincs gondjuk a megélhetésre, és máig is élnek, ha meg nem haltak.

Az okos királylány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép és okos királykisasszony. Egy nap elhatározta, hogy világot lát, szerencsét próbál. Elindult hát a királykisasszony, ment mendegélt, míg egy szép tóhoz nem ért. Lehajolt hogy megmossa az arcát, ekkor vette észre, hogy egy halacska uszonya hínárba akadt. A lány megsajnálta és kiszabadította. A hal így szólt:
- Kedves királylány, köszönöm, hogy megmentettél. Jótett helyébe jót várj. Fogd ezt a pikkelyt, ha segítség kell, csak tedd rá egy zöld levélre, és én ott leszek.
A királylány megköszönte és továbbment. Hamarosan elért egy erdőbe. Látja ám, hogy egy vadász őzet üldöz.
- Szegény állat - gondolta - mindjárt segítek rajtad.
Fogta a pikkelyt, és rátette egy zöld falevélre. A hal nyomban sündisznóvá változott és elterelte a vadász figyelmét. Ekkor a leány egy odvas fába bújtatta az őzikét. Mikor a vadász hiába kereste a vadat, a királylány így szólt hozzá:
- Kérlek, ne üldözd szegény őzet, hadd keresse meg a családját.
- Látom, jószívű lány vagy. Nem bánom, hadd menjen az őz a családjához - felelte a vadász, azzal továbbállt.
Ekkor az őzike előbújt a fa odvából és megköszönte a királylány hozzá való jóságát.
- Jótett helyébe jót várj - mondta. Fogd ezt a csengőt. Ha bajban vagy csak rázd meg.
A királylány boldogan indult tovább. M ment mendegélt míg egy szép tisztásra nem ért, ahol egy favágó éppen egy öreg tölgyfát akart kivágni. Megszólította, és kérte, ne pusztítsa el a tölgyet.
- Mi dolgod erre? Nem parancsolsz ebben az erdőben! - vetette oda a favágó.
A lány ekkor megrázta a csengőt és az őz egy szempillantás alatt ott termett.
- Miben segíthetek?
- Hívd ide az erdő állatait, hogy megmentsük az öreg tölgyet! - súgta a királylány
Kis idő múlva ott termett a tisztáson az eredő valamennyi állata. A favágó úgy megijedt erre, hogy fejszéjét eldobva menekült. A tölgyfa gyengéden hajolt le a lányhoz.
- Köszönöm, hogy megmentettél. Fogd ezt a levelemet, még segíthet rajtad. De vigyázz, én nem tudok odamenni hozzád. Ha segítség kell, neked kell jönnöd.
A királylány a tölgyfa levelével tovább indult. Hamarosan egy palotához ért, ahol egy macska fogadta.
- Jó, hogy jössz királylány! A gazdám, Dániel herceg, menyasszonyt keres magának, de csak azt veszi feleségül, aki három kérdésére válaszol.
A lány olyan szép volt, hogy Dániel herceg szívét nyomban rabul ejtette, mikor meglátta.
- Válaszolsz-e három kérdésemre?
- Egy életem, egy halálom, én bizony megpróbálom - felelte a lány.
- Az első kérdésem így hangzik: Hány csillag van az égen?
- Könnyű lesz megszámolni, csak hozasd le őket, hogy sorba rakjam - felelte a lány.
- Jó válasz - mosolygott a herceg. Akkor most azt mondd meg, hogy hány napból áll az örökkévalóság!
A lány elővette a tölgyfa levekét, és a fához sietett. Ahogy odaért, a tölgyfa már szelíden bólogatott:
- Tudom, miben jársz, a választ is tudom. Ha az én lombkoronámon egy levél sem marad, akkor telik le az első nap.
Megköszönte a lány a választ és már fordult is vissza a palotába. A válasz hallatán a herceg ismét csak mosolygott.
- Jól feleltél, már csak egy kérdésem van: hol ég most a tűz?
A lány gondolkodott, de amikor belenézett a herceg szemébe, így válaszolt:
- Hol ég most a tűz? Hát a szemedben! A szerelem lángja lobog benne.
A herceg boldogan szaladt a lányhoz, és kérte, hogy legyen a felesége.
Már másnap megtartották a lakodalmat az öreg tölgyfa alatt, ahová a királylány a barátait, az őzikét és a halat is meghívták. Ropták a táncot három hétig, talán még tovább is. Még ma is táncolnának, ha a cipőjük sarka el nem kopott volna.

A kisfiú és kék kisbicikli

Egyszer hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. Ez a kisfiú nagyon vágyott egy kisbiciklire. Mindenkinek volt biciklije, a testvérének, anyukájának, apukájának, a szomszéd gyerekeknek, csak neki nem.
Névnapjára családjától egy kisbiciklit kapott ajándékba. Egy kék színű mosolygós kisbiciklit. Nagyon megörült a kisbiciklinek. És a kisbicikli is nagyon várta, hogy együtt legyenek a szép tavaszi napsütésben. Ettől kezdve elválaszthatatlanok voltak, a kisfiú és a kék kisbicikli. Együtt mentek mindenhová. A kisfiú testvéréért az óvodába, a piacra vásárolni, a játszótérre játszani, aminek persze a kisbicikli is nagyon örült, mert a kisebb gyerekek mind megcsodálták a szép kék színét. Így biciklizgettek ők a városban, minden nap. Még a tavaszi kirándulásra is elvitték magukkal, hogy akkor is együtt lehessenek. Szép lassan eltelt a nyár. A kisfiú óvodás lett, a testvére pedig iskolás. Ekkor a kisfiú már az oviba is a biciklijével ment, délután pedig a testvéréért az iskolába. Csakhogy a sok biciklizés során az oldalsó kerekek egyre csak koptak-koptak, mígnem egy nap teljesen tönkre nem mentek a sok rossz járdától. Szomorú volt a kisfiú és bicikli is. A kisfiú apukája egy délután elment a kerékpárboltba, ahol a kék kisbiciklit vásárolták. Elmondta a boltos néninek, hogy milyen szomorú a kisfia, amiért nem tudja használni a kisbiciklijét. A boltos néni sajnos nem tudott rögtön segíteni a kisfiú bánatán, mert az ilyen kicsi biciklihez nem tartanak alkatrészeket, ezért meg kellett rendelni. Mondta az apukának, hogy a következő héten, szombaton mehetnek a kis oldalkerekekért. A kisfiú és a bicikli nagyon várta már a napot, amikor ismét együtt biciklizhetnek. Eljött a szombati nap. Az apuka elment hát boltba a kerekekért. De sajnos a várva várt alkatrészek nem érkeztek meg. A boltos néni mondott egy másik napot amikorra biztosan megérkeznek a kerekek. Akkor is elment az apuka, de csalódniuk kellett. Ez így ment heteken keresztül. A kisfiú már nagyon-nagyon szomorú volt, hogy nem tud a kedvencével közlekedni. Egy szép őszi napon az apuka ismét elment a boltba. A boltos néni jó hírrel szolgált, megérkeztek a várva várt kerekek. Az apuka boldogan sietett haza, mert tudta, hogy kisfia nagyon fog örülni a jó hírnek. Otthon elővették a tárolóból a kis kék biciklit és megjavították. Mivel jó idő volt elhatározta a család, hogy elmennek biciklizni. A kisfiú ment legelöl a kék kisbiciklijével a járdán, a testvére a piros biciklijével az úttesten, mögötte az anyuka a bordó biciklijével és leghátul az apuka a kék biciklijével zárta a sort. Mindenki nagyon örült, hogy ezen szép napon végre együtt biciklizhet a család. Tekertek, tekertek egyszercsak arra lettek figyelmesek a kisfiú szülei, hogy egyszerre megállt a kisbicikli. A kisfiú pedig egyre tekerte-tekerte a biciklit de az nem ment sehová. Az új oldalkerekek megtámasztották a kis kék biciklit, de a hátsó kerék sajnos leengedett és így a kisbicikli megállt. Valaki ugyanis elejtett egy üveget a járdán, ami széttört és apró darabjai kilyukasztották a kisbicikli hátsó kerekét. A kisfiú és a kisbicikli hirtelen nagyon szomorú lett. Apuka kézben vitte haza a kisbiciklit. Telt-telt az idő, vége lett az ősznek majd a télnek. Megérkezett a várva várt tavasz. Ekkor az apuka elment, hogy kerekeket vegyen a kisbiciklibe. Sok-sok boltot végigjárt mire megfelelő gumit kapott. Hazavitte, és rögtön megjavították a kék kisbiciklit a kisfiúval. Ettől kezdve ismét elválaszthatatlan volt egymástól a kisfiú és kisbicikli. Együtt mentek óvodába és délutánonként a kisfiú testvéréért az iskolába.
Ki tudja, talán még most együtt vannak.

A hosszú fülű kiscsacsi

Egy kis városkában volt egy porcelánbolt. A bejárattal szemben lév? polcon a hátsó sorban álldogált egy kis porceláncsacsi.
Nagyon szomorú volt, mert mindenki csúfolta, hogy hosszú fül? meg ilyenek. Egy napon Juli benyitott a porcelán boltba. Kíváncsian nézel?dött. Egyszer csak magakadt a szeme a szomorú szem? csacsin.
- Vajon miért ilyen bánatos tekintet?? - gondolta a kislány.
- Ne félj kiscsacsi visszajövök érted! - súgta Juli.
Gyorsan hazasietett és elmesélte anyukájának, hogy mit látott.
Tudta már az anyukája, hogy milyen születésnapi ajándéknak örülne a legjobban kislánya!

Másnap elment a boltba, szépen becsomagoltatta a hosszú fül? kiscsacsit.
A szülinapi ünnepségen Juli izgatottan bontogatta a csomagokat. Egy ajándékának sem örült annyira, mint a kiscsacsinak. Rögtön beszaladt vele a szobájában és odatette az ágya melletti kis szekrényre.
Nem volt már szomorú a kiscsacsi: ? lett Juli legjobb barátja! Minden este elmesélte neki Juli, hogy mi történt vele aznap az iskolában.

Zsuzsi kiscsikója

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Zsuzsi nevű kislány. Zsuzsi egy farmon lakott a szüleivel, sok állatuk volt. A farmon élő többi állattal született egy kiscsikó, Vénusznak nevezték el.

Vénusz a farmon élő többi állattal gyorsan megismerkedett, de ahogy növekedett egyre udvariatlanabbá vált. A többi állatot gyakran megtréfálta, a cicának a farkát húzkodta, a kutyák elől  elszedte a csontot, a malacok vizét kiborította, a tyúkok tojásait összetörte. Anyja sokszor megdorgálta emiatt. Egy tavaszi napon a gazda Vénusz anyjával a mezőre indult dolgozni, Vénuszt az istállóba zárta. A kiscsikó egy ideig tűrte is a bezártságot, de egy idő után nem bírta tovább és az ajtót kirúgva a szabadba szökött.

Vénusz az anyja kérésére indult, azonban a mezőt nem találta és hamarosan a nap is lement. A kiscsikó ekkor egy nagyerdő közepén járt, a sötétben nem jól látott és beleesett egy nagy verembe, ahonnan nem tudott kimászni.

A farm lakói és Zsuzsi is Vénusz keresésére indultak még aznap éjjel, de nem jártak sikerrel. Másnap reggel fáradtan indultak haza, mikor az egyik kutyus nyöszörgést hallott. Mindannyian a hang irányába futottak, és megpillantották a kétségbeesett Vénuszt.

A mély veremből együttes erővel sikerült csak kiszabadítaniuk. A nehéz munkából a farm összes állata kivette a részét. A cicák, a tyúkok, a kutyák, a malacok egymásba kapaszkodva húzták ki a kimerült és fáradt Vénuszt a veremből.

Vénusz másnap mindenkinek megköszönte a segítséget. Ekkor jött rá arra, hogy a farmon élő többi állat a barátja. Ezt követően soha többé nem tréfálta meg a többieket, sokat játszottak együtt. Vénusz hamarosan felnőtt, Zsuzsi versenylova lett. Sokat utazott és versenyzett, ez idő alatt is sok kalandot élt át. Erről azonban már egy következő mesében szeretnék majd mesélni.

Zengő erdő

Zengő erdő

        Egyszer történt, nem is olyan régen, nagyapám mesélt nékem. Talán nem is mese, hanem valóság volt az egész. Bánfalvához közel volt egy erdő. Faluból az emberek odajártak vadászni, fát vágni. Irtották, tiporták, rongálták az erdőt és lakóit, mígnem az állatok felháborodtak ezen. Úgy döntöttek, megvédik otthonukat, életüket.

       Egyik nap gyanútlanul mentek az emberek az erdőbe portyázni. Nem is sejtették, mi vár rájuk. Az egyik ember épp fát akart kivágni, mikor a medve megfogta a kezét és kivette belőle a fejszét.

  A másik egy őzet akart lelőni, erre egy szarvas agancsával úgy felöklelte, hogy összehúzódott minden csontja. Harmadik nyulat akart fogni, de a nyuszi egy hatalmas verembe csalta. Így gyorsan csapdába esett. Negyedik ember mézet akart csenni, de a méhek úgy össze-vissza csipkedték kezét, arcát, egész testét, hogy fájdalmában csak jajgatni tudott. Az állatok egy tisztásra vitték a pórul járt embereket. A medve így szólt hozzájuk: Vigyétek hírül a faluba, mindenki így jár, aki az otthonunkat feldúlja. Szaladtak is rémületükben az emberek, vitték a hírt haza. Össze is sereglett a falu apraja, nagyja. Elmondták, mi történt velük az erdőben. Hosszú csend után valaki a tömegből így szólt:

-         Igazuk van az állatoknak. Ha kivágunk minden fát, jövőre nem lesz tűzrevalónk. Ha kiírtjuk az állatokat, nem lesz mit ennünk. Ha kilőjük a madarakat, nem hallgathatjuk gyönyörű éneküket. Ha letiporjuk színes, illatos virágokat, szegényebbek leszünk.

Az emberek elgondolkodtak e szavakon, s belátták, hogy az erdő nem csak az állatoknak fontos, hanem maguknak is. Ezután óvták, gondozták az erdő lakóit. Lehajtott fejjel, szótlanul hallgattam nagyapámat, nem mertem ránézni. Féltem tudja, én sem mindig vigyáztam az erdőre. Felemelte az arcomat és így szólt:

- Legyen ez neked is tanulság! Az erdő és lakói nem a tied, oktalanul nem tiporhatod, nem rongálhatod. A természeté, ki neked és mindenkinek csak kölcsön adta, és vissza is kéri.

   Itt a mese vagy nem is mese vége. Gondolkodj te is el rajta végre!

Ugróverseny Rovarországban

Ugróverseny Rovarországban

         Hol volt, hol nem volt, hetedhét mezőn is túl, volt egy rovarkirály, kinek Légykapó volt a neve. Ennek a királynak volt egy helyes lánya, Csápocska. A lány eladósorba került. A király kihirdette, hogy azé lesz Csápocska és hozományul a fele királysága, aki a királyságban a legmagasabb pontra tud ugrani.

       Nosza, jöttek a rovarok, sokasodtak a palota kertjében. Sok színes repkedő rovar népesítette be a levegőt. Sokan próbálkoztak, de igazi nagy ugrásra egyikük sem volt képes.

       Már csak hárman voltak hátra. Félt is a király, hogy nem lesz a lányának párja, s neki pedig öreg napjaiban nem fogja unokák kacagása a lelkét melengetni.

       Jött a Bolhi nevű bolha, aki igencsak híres volt ugrásairól. Nekirugaszkodott, de bizony nem tudott a legmagasabb fa tetején lévő palotáig ugrani. A döntőbíró így szólt:

-         10 pontból egy.

-         Nem, ez a magasság elérhetetlen! - morcoskodott Bolhi.

Az utolsó előtti jelölt következett, Cirpi, a tücsök. ? is kiváló volt ugrásban, még senki se győzte le. A bíró kérdezte:

-         Készen állsz-e Cirpi?

-         É-é-én? Hogy készen állok-e? Én öröké készen állok az ugrásra.  Ugrásommal és zenémmel elkápráztatom Csápocskát.

A tücsök ugrásával feldöntötte a királyt, s remegő hangon kért elnézést:

-         Bo-o-csá-á-na-at.

Cirpi nem érte el a palotát, így bánatosan elugrott a kert legtávolabbi zugába és halkan magának zenélt.

      Már csak egy versenyző volt hátra. ? nem volt más, mint Ugrancs, a kabóca. A bíró őt is felszólította ugrásra.

Nem is kellett biztatni Ugrancsot. Oly hatalmasat ugrott, hogy a palota tetejéről egyenesen a királykisasszony ölébe huppant. Csápocska megsimogatta, megcsókolta, Ugrancs pedig lábaival szép zenét játszott.

      Hetedhét Rovarországban hatalmas lakodalmat csaptak. Én is ott voltam, finom levélsültet kaptam, mind a tíz ujjamat megnyaltam, édes nektárbort ittam, több éjszakát átmulattam.

Rókarudi

Rókarudi

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy róka. A róka neve Rókarudi.

     Rókarudi eleven kölyök volt. A szüleinek elege volt, hogy már olyan sokat rosszalkodik. Elmentek a bölcs rókához. Azt tanácsolta bölcs róka:

-         Adjátok oda neki ezt az italt, ettől jó lesz.

Megpróbálták megitatni Rókarudival a löttyöt, de nem akarta meginni.

Egyik este elszökött Rókarudi. Bement a fekete erdőbe. Ott eltévedt. Nem talált haza. Ordított, de nem hallotta senki. De nem olyan biztos. Ott volt egy bokorban egy vadász. Le akarta lőni, de ott volt az apukája, ráugrott a vadászra és kilökte a kezéből a puskát. A vadász elfutott. Rókarudi és az apukája hazamentek.

    Ettől kezdve soha nem rosszalkodott. És boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Réka és a kis barátai

Réka és a kis barátai

Valamikor réges-régen, élt egy Réka nevű lány, aki nagyon szerette az állatokat.

Egyszer az erdőben sétált, gyönyörködött a kicsiny, félénk állatkákban. Ekkor megpillantott egy mókust, akinek a farka be volt szorulva két ág közé.

-         Jaj, te szegény mókus mi történt veled?

Széttörte az ágakat, így a mogyorórágcsáló kiszabadult. Boldogan szökdécselve ment tovább. Átment a kis folyó fölött a hídon. Észrevette, hogy a víz kisodort a partra egy halacskát.

-         Te szegény árva!

Miközben ezt mondta, visszadobta a kis fickándozót. Indult volna hazafelé, de nem találta a visszautat.

-         Ó, most mit csináljak?

És ekkor megszólalt egy hang.

-         Mi volt ez, ki volt ez?

Én voltam a hal, akit megmentettél.

-         Értem, amit mondasz?

-         Aki szereti az állatokat, az meg tudja tanulni a nyelvüket. De ezt senkinek sem lehet elmondani!

-         Kérlek, mutasd a haza vezető utat!

-         Kövesd a kavicsokkal megszórt ösvényt, és ha vége, segít a mókus!

-         Köszönöm!

És már szaladt is, találkozott a mókussal.

-         Otthon már biztos vár rád a forró kakaó, miért nem mész haza? - mondta a mókus.

-         Eltévedtem, a hal mondta, hogy te mutatod a további utat.

-         Gyere gyorsan utánam, elvezetlek a házadig.

Az anyukája nagyon örült neki mikor meglátta, boldogan ölelte át.

      Azóta is sűrűn meglátogatja Réka kis állatkáit az erdőben.

Nefelejcs király és Tündér Ilona átka

Nefelejcs király és Tündér Ilona átka

Az éjszaka folyamán egy vén boszorkány elrabolta Tündér Ilonát. Reggel a király keresni kezdte a feleségét, de nem találta sehol. A keresés közben így kiabált:

-         Tündér Ilona, hol vagy? Nem akarok bújócskázni!

Végül kihirdette, hogy annak adja fele királyságát, aki megtalálja, és épségben hazahozza. Volt a királynak egy juhásza. Úgy hívták: Hűséges Zsolt. Hűséges Zsolt jelentkezett a királynál. A király megbízta a feladattal és Hűséges Zsolt elindult. Ment, mendegélt az erdőben. Végül meglátott egy házat. Bement és a sarokban ott ült egy öreganyó. A juhász köszönt:

-         Jó napot öreganyám!

-         Isten hozott édes fiam! Mi járatban vagy errefelé, ahol még a madár sem jár?

-         Megbízott a király, hogy visszahozzam a feleségét, Tündér Ilonát.

-         Vigyázz itten, mert mindig itt van a boszorkány és figyel. Bármikor lecsaphat. A boszorkány vára a föld alatt van. Egy x jelöli. Adok neked három sípot. Ha csak egyet fújsz meg, kettő lesz belőled. Ha kettőt egyszerre, három lesz belőled. Ha mind a hármat, négy leszel. Ha nem akarsz többé kettő, három, négy lenni, mondd ezt: "Eggyé legyek!"

A juhász megköszönte az ajándékot és továbbállt. Odaért az x-hez, de nem tudta, mit kell csinálni.

Végül addig gondolkozott, míg kitalálta. Ráugrott az x-re és a föld megnyílt, ő pedig beesett a várba.

 Látott egy ajtót. Bement. Ott volt Tündér Ilona, egy ágyban aludt. A juhász alig nézett körül a szobában, belépett a vén boszorkány. Odafutott, de a juhász elővette a sípokat és mindet megfújta. A juhászból négy lett. Hát azok szétverték a boszorkányt, hogy meghalt. Aztán fölkelt Tündér Ilona. Nem tudott megszólalni, csak odarohant a juhászhoz és megölelte. Hazamentek. Otthon a király nagyon örült a feleségének. Ölelte, csókolta, a juhász pedig megkapta a fele királyságot. Elhívták az öreganyót. A juhászból lett királyfi megcsókolta. Az anyóból szépséges királykisasszony lett.

      Megesküdtek és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Morzsi és Cirmi története

Morzsi és Cirmi története

      Egy téli, hideg este, Morzsi és Cirmi elaludt a kandalló előtt. Kint a hideg udvaron vacog mindenki, kivéve a két apróságot.

-         Morzsi, Cirmi gyertek gyorsan! - hívta a gazdájuk. Gyertek, kész van a vacsora.

Nem jöttek. Biztosan a kandalló mesék nekik. Odamegyek és felébresztem őket.

-         Cirmi, Morzsi! Ébredjetek - szólította a gazdájuk. Nem ébredtek fel. Akkor biztosan nem éhesek.

     Egyszer csak a gazdájuk is elaludt. Morzsi és Cirmi felébredt, és megérezték a finom ennivaló szagát, és kilopakodtak a konyhába, de nem tudták, hogy melyik tányér a sajátjuk. Cirmi elkezdte enni Morzsiét, Morzsi pedig Cirmiét. Jól laktak. Cirmi nagyon rosszul lett. Morzsi nagyon hangosan ugatott, erre a gazdájuk felébredt és odament a kandallóhoz, de nem voltak ott. Szaladt gyorsan a konyhába. Ott vannak, gyorsan odaszaladt. Megnézte az apróságot. Lassan reggel lett. A gazda elvitte Cirmit az állatorvoshoz. Várni kellett sokat, sajnos sok beteg állat van. Lassan minket is behívtak a rendelőbe.

-         Egy kicsit még sápadt. Mára, holnapra bevesszük.

A gazda elment az orvostól. Eltelt a két nap. Elment a gazda az orvoshoz, aki odaadta Cirmit és hazamentek.

     Ha Cirmivel és Morzsival megint történne valami, az én mesém is tovább tartott volna

Miért haragudott meg Brekkencs?

Miért haragudott meg Brekkencs?

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két kis béka. Akik az erdőben laktak és jó barátok voltak. Az egyiket Brekinek, a másikat Brekkencsnek hívták.

A két kis barát jóban-rosszban együtt volt. Naphosszat játszadoztak, legyeket és dongókat hajkurásztak és este hatalmas nagy lakomákat, csaptak belőlük.

Megígérték egymásnak, hogy nem mennek le a tóhoz, mert ott van a legnagyobb ellenségük a gólya. Egyszer Brekkencs rokonlátogatóba készült a szomszédos erdőbe. Nem szívesen akarta magára hagyni a barátját, mert féltette és aggódott érte, de megfogadta, hogy igyekszik vissza. A barátja egyedül maradt otthon. Brekkencs induláskor ráparancsolta Brekire:

-         Ígérd meg, hogy jól fogsz viselkedni, és nem teszel semmi ostobaságot! - hangzottak Brekkencs utasításai.

 A barátja így felelt:

-         Nagyon vigyázni fogok magamra. Sietsz haza? - kérdezte szomorúan a kis béka.

-         Megígérem, hogy nagyon igyekezni fogok, de te meg egyél rendesen, és jól viselkedj! - felelte Brekkencs.

Azután elbúcsúztak és ő gyorsan elindult. Breki egy kicsit szomorkodott még. Elhatározta, hogy az elkövetkezendő két napon jól fogja magát érezni. Először gyönyörű szép rendet rakott, de a nagy munkában elfáradt és alaposan megéhezett. Eltervezte, hogy csap egy hatalmas légylakomát. Így is történt. Nagyot lakmározott és este nyugovóra tért. Másnap elfelejtette barátjának tett ígéretét és lement a tópartra egy kis szúnyogpecsenyéért. Vadászás közben nem figyelt oda hirtelen megjelent a gólya. Az nagyon megörült a váratlan szerencsének és így gondolkodott:

-         Itt a finom békahús, csak ki kell tátanom a csőröm.

Breki az utolsó pillanatban észrevette a közeledő veszélyt és hatalmas ugrással a nádasban termett. A madár elvesztette szem elől és hagyta elmenekülni. A baj elmúltával visszatért az erdőbe Breki. Amikor odaért a barátja már kereste. Brekkencs gyanította, hogy valami történt. Ezért Breki jobbnak látta, ha bevallja, hogy hol járt. Brekkencs nagyon haragudott rá, amiért nem tartotta be a szavát. Egy hétig voltak haragban, de utána kibékültek.

Breki belátta, hogy a barátjának igaza volt. Az életébe is kerülhetett volna ez a kis kalamajka. Szentül megígérte, hogy soha többé nem megy le a tóra. Ez így is volt.

     Boldogan éltek, míg meg nem haltak!

Lili bal lábbal kel fel

Lili bal lábbal kel fel

    Most egy óvodás kislányról mondok mesét, akit Lilinek hívnak. Lili nagyon szeret óvodában járni. Egy nap azonban Lilike nyűgösen ébredt fel. Anyukája hiába szólt neki:

-          Lilike, szeretnél müzlit reggelizni?

-          Majd később! Most nem kérek. - válaszolta a kislány.

-          Akkor öltözz fel! Elkésel az óvodából! - kérte édesanyja.

Lilike felöltözött, és kiment a konyhába reggelizni, de csak pár falatot evett. Ezután elindultak az óvodába, de mikor odaértek, még egy barátnője sem volt ott. Ettől csak rosszabb lett Lilike kedve. Úgy látszott, ez a nap már nem lesz túl vidám.

De ezen a napon új kislány jött a csoportba. Eleinte csak érdeklődve nézegették egymást. Lilike kíváncsisága győzött, legyűrve félelmét, odament az új kislányhoz. Bemutatkoztak egymásnak, kiderült, hogy a kislányt Katának hívják. Nagyon jól megértették egymást, egész nap együtt játszottak. Mikor Lilike édesanyjával hazaindult az óvodából, lelkesen mesélt új barátnőjéről.

     Este pedig boldogan bújt ágyba, és nagyon várta a reggelt, hogy újra játszhasson Katával

Hogyan lett mézes a maci?

Hogyan lett mézes a maci?

        Hol volt, hol nem volt, messze innen, a medve-szigeten sok-sok medve élt. No ott volt akkora felfordulás, hogy máshol olyan nem is volt. Elmesélem nektek, de akkor nagyon figyeljetek!

       Nemrég, egy medvemama vemhes lett, s hamarosan sikerült is világra hozni a kicsinyét. Nagyon különleges maci volt. Fehér a bundája, a füle belseje fekete, az orra hegye pedig rózsaszín. Ahogy nőtt, növekedett, egyre csintalanabb lett, és bizony nagyon sok galibát okozott. Hogy mit is, azt most szívesen elmondom.

Először is olyan játékos volt, hogy minden ott élő medvére ráugrott. Sokszor váratlanul bukkant elő, hogy megijessze a többieket. Ha bárhol eledelt látott, rögtön felfalta. Megrángatta a sziget fáit, az arról lehullott gyümölcsöket hazavitte, s otthon mind megette egyedül, mert nagyon falánk volt.

Egy nap fáramászósdit játszott. Mikor egy nagy fára mászott, a lába beleakadt egy méhkasba, s a benne lévő összes méz végigcsorgott a bundáján. A kismaci hátranézett, hát látta már, hogy mi lelte. Kicsit megijedt, de aztán megszagolta és rájött, hogy méz!

Akkor felkiáltott:

-         Csupa méz a talpam-lábam! Most mihez kezdjek?

A kismackó medvekiáltást hallott.

De hisz ez a mamám, s én mézzé lettem! - gondolta meglepetten.

-         Itt vagyok! - válaszolta a kis bocs.

-         Hol? - kérdi a mama.

-         Hát itt! - feleli a kölyök.

-         De mégis hol? - kérdi újra az öreg medve.

-         Hát nem látod, itt!

-         Jaj, jaj! De hol? - kérdezte most már mérgesen az anyukája.

-         A fán!

A mama körülnézett, és rengeteg fát látott.

-         A jobb oldalon, a nagy tölgyfa mellett! - szólt a kismaci.

-         Megvagy! - kiáltotta - Ott! Az a sárga! Gyere csak le!

A maci lejött. A mama már látta, hogy mézes a bocs bundája.

-         Mama, nagyon nagy a baj? Nagyon haragszol? - kérdezte megszeppenve.

-         Na! Ne sírj, nem baj, majd lemossuk rólad.

-         Igazán nem vagy mérges?

-         Nem! - nyugtatta meg az anyukája.

-         Hazamentek, a bocsról lemosták a mézet. A kismackó azóta sem lépett méhkasba.

Hogyan akarta elfoglalni a pacsirta a mókus fészkét?

Hogyan akarta elfoglalni a pacsirta a mókus fészkét?

Élt egyszer egy Márton nevű mókus a feleségével egy tölgy odvában. A fa tövében, pedig egy vaddisznó lakott a kölykeivel. Szép, tágas otthonuk volt az állatoknak. Békességben, barátságban éltek.

Egy napon Márton és Luca házavatót rendeztek és meghívtak minden erdei lakót. Ott volt a pacsirta is. Jól megnézte a fészket és arra gondolt milyen jó, lenne egy ilyen elegáns házikóban lakni, hisz az övé úgyis kényelmetlen, rossz és ráadásul ronda is. Kieszelt egy furfangos tervet, amit már másnap végre is akart hajtani. Tudta, hogy holnap Lucáék nem lesznek otthon. Elmennek mogyorót gyűjteni. Kihasználta az alkalmat és beosont a lakásba. Bezárt minden ajtót és szétkürtölte az erdőben, hogy a vaddisznó ki akarja dönteni a tölgyfát. Ezt meghallották Mártonék is és hazasiettek. Mikor látták, hogy pacsirta a fészekben van nagyon, megrémültek. Elszaladtak a vaddisznóhoz és megkérdezték, hogy mit tegyenek. Az állat azt tanácsolta nekik:

-         Menjetek le az erdei manóhoz, ő biztosan tesz valamit!

Mártonék megköszönték az ötletet és elindultak az emberkéhez. Azt mondta, hogy ő segíthet a bajukon, csak vezessék el a fészekhez. Mikor a pacsirta meglátta őket rájuk sem hederített. Ekkor megszólalt a manó:

-         Figyelj ide, te madár! Azonnal menj el Mártonék lakásából, vagy pedig örök életedre elvarázsollak!

A pacsirtán egy csöppet sem látszott, hogy megijedt volna a manó fenyegetésétől. Sőt gőgösen mondta tovább a magáét.

A manó felemelte a varázspálcáját és félhangosan elkezdte mormolni a varázsigét:

 -         Csiribí-csiribá. Ezt meghallva a nagyszájú madár nagyon megijedt és úgy gondolta jobb lesz, ha engedelmeskedik. Gyorsan bocsánatot kért a mókusoktól és megígérte, hogy megváltozik. Azok megbocsátották neki és megköszönték a manó segítségét.

Másnap Mártonék meglepődve tapasztalták, hogy a pacsirta hozzákezdett a fészke újjá építéséhez. Nem sok időn belül elkészült az új otthon és most a pacsirta hívott meg minden erdei állatot egy kis bulizásra, amelyen mindenki jól érezte magát.

Ez a macska más mint a többi

Ez a macska más mint a többi

       Történt egyszer Orosháza egyik csendes kis utcácskájában, hogy a nagymamám keserves cica nyávogásra lett figyelmes. Meg is találta a bokor tövébe a nyávogás forrását, egy nagyon pici, néhány napos kis ordas cica képében. Nem messze tőle az anyukáját is meglátta az úttesten. Az anyamacskát elütötte egy autó.

      Mamám az ölébe vette a kis állatot, és bevitte a konyhába. Papa durcásan jegyezte meg, hogy - Hát ezt meg minek hoztad ide? - és kifordult a konyhából.

Ekkor kezdődtek a problémák, mert a cica még enni sem tudott. Szerencsére, a mamám mindent gondosan elrak, és a régi cumisüvegemet megtalálta. Melegített tejet, egy kis cukrot tett bele, és a kis jószág kicuppogta az utolsó cseppig.

Egy doboz lett az otthona, amit melegen kibéleltünk. Abban jóllakottan, nagy hassal elnyújtózott és édesen elaludt. Nem tartott sokáig a nyugalom, mert néhány óra múlva ismét megéhezett. Ilyenkor keserves nyávogással jelezte, hogy eljött a következő etetés ideje. Nappal ezt még nagypapám el is viselte valahogy, de amikor éjszaka zendített rá a cicus, követelve a tejcsi adagját, akkor mindig bosszúsan mondta a mamának, hogy takarítsa el a háztól a macskát. Mamás is, meg én is nagyon megszerettük Cindrit, és már nevet is adtunk neki. Mama, hogy elkerülje a veszekedést, a csörgő órát felhúzta, és mielőtt a keserves nyávogás felébresztette volna az egész házat, megetette az elégedett macskát.

Telt múlt az idő, Cindriből nagyon szép kis ordas cica lett. Fényes szőrét, csillogó szemét mindenki megdicsérte. A papa is csak akkor nézett rá rosszallóan mikor a székére ült, és hagyott maga után néhány szőrszálat, egyébként elviselte.

Egy napon reggel hiába melegítette meg a mamám a tejecskét a cicának. Csodálkozott is, mert mindig a macska volt az első, aki belépett a konyhába, és addig dörgölőzött, míg meg nem telt tejjel a tálacskája.

Hívogatta, de Cindri nem jött elő még délben sem. Ekkor a mamám a szomszédoktól kétségbeesetten kérdezgette, hogy nem látták-e Cindrit. De nem látta senki. Így telt el a második nap is. A harmadik nap reggel, mikor a mama ment a boltba összetalálkozott az egyik szomszéddal, akinek elpanaszolta a cicus eltűnését. A szomszéd megemlítette, hogy találtak egy cicát a környéken, és megmondta azt is, ki fogadta be. A mama alig várta, hogy hazaérjen a boltból, letegye a kosarát és máris sietett a megadott címre.

Becsöngetett, és ahogy a kapun beengedték, nem kellett semmit mondania, mert Cindri odafutott hozzá, és panaszos nyávogással mondta el, hogy haza akar menni.

Mama az ölébe kapta az elkóborolt jószágot és sietett vele haza.

Otthon a nagypapa úgy tett, mintha haragudna, hogy megkerült a kis csavargó, de a szája sarkában mosoly bujkált.

-          Hát csak hazajöttél, te kis tejpusztító! - mondta neki, majd elment valahová.

      Kis idő múlva visszajött, és a zsebéből kivett egy konzervet, ami a kedvence volt Cindrinek. Kibontotta, szedett belőle a macska tányérjára, amíg evett, megsimogatta a macska hátát.

Mama nem szólt semmit, csak mosolyogva nézte ?ket.

      Ez pontosan így történt, aki nem hiszi, járjon utána!

Évi a szegény leány

Évi a szegény leány

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény leány. Évi volt a neve.

    Egyszer elment a piacra, ott vett egy disznót.  Amint hazavitte és meg akarta sütni, azt mondta a disznó, hogy ő teljesíti minden kívánságát. Évi azt kívánta, hogy legyen elég étele, ne legyen szegény, meg a romos ház helyett egy jó házat.  Aztán már Évinek semmi baja nem volt. Egyszer a szomszéd országból átutazott a királyuk. Évi azonnal belezúgott. Aztán megkérte a disznót, hogy változtassa át királylánnyá, és a ház kastély legyen. A királyt Pistának hívták. De aztán amint meglátta a király Évit, nyomban megkérdezte: - Hozzám jössz feleségül? Évi azt mondta: - Igen.

    Aztán lakodalmat csaptak, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Az öt jó barát

Az öt jó barát

    Egyszer volt hol nem volt, a szomszéd kerten is túl, egy kerek erdő közepén volt egy meggyfa. Azon a meggyfán lakott egy mókus. Arra cammogott a medve. Kérdezte a mókust:

-         Mit csinálsz a fán?

-         Élelmet gyűjtök télire.

-         Én is ennék belőle. Segítek én is neked, együtt gyorsabban fog menni.

Ketten le is szedték a meggyet. Mentek tovább. Találkoztak a rókával egy kunyhónál. Kérdezi a mókus:

-         Miért ücsörögsz itt?

-         Tyúkot akarok csenni. Segíthetnétek nekem, hisz én is ennivalót akarok "gyűjteni".

 Bementek a tyúkólba. A mókus állt az ajtóba, a medve kergette a tyúkot, a róka meg leste a sarokból. Jött a gazda tyúkot etetni. A három barát megijed, és elkezdtek szaladni. Szedték a sátorfájukat. A nagy ijedségben nem vették észre, hogy egy tyúk is melléjük szegődött. A tisztáson találkoztak egy őzzel. Az őz nagyon ijedt volt.

-         Mi a baj? Kérdezték a többiek.

-         Egyedül maradtam - mondta szomorúan.

-         Gyere velünk légy a barátunk!

-         Szállást kellene keresni télire. - mondta a medve.

-         Nekem van egy jó kis meleg barlangom, szívesen megosztom veletek.

Az őz és a tyúkocska füvet gyűjtött, a róka vizet hozott, a mókus makkot hozott, a medve takarított. Így készült az öt barát a télre.

  Aztán lassan hullani kezdett a hó. Örömmel nézték a hóesést, mert együtt voltak, és már nem féltek. Csak a medve horkolása hallatszott, aki közben a téli álmát aludta.

      Én is ott voltam, a hóesést is láttam, ha nem hiszed, járj utána.

Az én nyuszim

Az én nyuszim

Egyik nap az iskolából hazajöttem, nagy meglepetés ért.

Apukám odahívott egy dobozhoz. Hát csodák-csodája, egy kis vadnyuszi, aki lapult a doboz alján. Apa azt mondta, egy építőtelepen találta, meg volt fázva a kis ártatlan. Elvesztette az anyukáját a nagy hidegben. Anyuka tejjel etette egy darabig, de ette a zöldet is. A neve Nyuszkó lett. Mindenhová lekukucskált. A fülei, mint az antenna, úgy álltak. Nagyon jó volt vele játszani. Sajnos felnőtt, és már nem játszott velünk. Vad lett, és úgy döntöttünk, hogy szabadon engedjük. Persze én elleneztem, de nem hallgattak meg! Apa kivitte a határba.

Azóta is gondolok rá!

Az eltűnt kutya

Az elt?nt kutya

Történt egyszer, hogy egy kislány, akit Zsuzsinak hívtak felkelt reggel az ágyából és észrevette, hogy elt?nt Lulu, a kiskutyája. Lulu mindig az ágya mellett szokott aludni. Zsuzsi nagyon elkeseredett, mert ezt a kutyát a születésnapjára kapta a nagyszüleit?l, akik már sajnos nem élnek. Hát ezért volt fontos számára a kutya.

Zsuzsi gyorsan felöltözött, reggelizett majd fogat mosott és elindult, hogy megkeresse a kutyáját. El?ször kereste a lakásban, ahol mindent felforgatott, de nem talált rá. Utána kiment a kertbe, a ház mögé, de ott sem volt Lulu. Gondolkodni kezdett: vajon merre keresse? Úgy gondolta, hogy mindenkit megkérdez, akivel találkozik. Kezdte a családtagokkal, de ?k nem is találkoztak a kutyával tegnap este óta. Ezért Zsuzsi kiment az utcára és ment a szomszédokhoz. Már dél körül járt az id?, de nem volt senki sem, aki látta volna Lulut. Zsuzsi olyan szomorú volt, hogy nem is ebédelt, hanem inkább folytatta a keresést. Egész délután kereste Lulut a játszótéren, a környez? utcákban, a boltnál, ahol vásárolni szoktak, de mindhiába, mert nem látta a világon senki sem. Úgy döntött, hogy hazamegy, és magához veszi Lulu fényképét és így keresi tovább. De mire hazaért már kezdett sötétedni, ezért a szülei már nem engedték el. Megígérték neki, hogy másnap reggel együtt mennek kutatni Lulu után kezükben a fényképpel. Zsuzsi szomorúan tudomásul vette és elment fürdeni, majd lefeküdt aludni. A szomorúságtól nem jött álom a szemére és arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha egy jó tündér visszahozná az ? kutyáját. Zsuzsi kinézett az ablakán, megkereste azt a csillagot, amit akkor néz, amikor a nagyszüleire gondol. Minden vágya az volt, hogy megkerüljön Lulu.

Ahogy álmodozott a kutyáról, a nagyszüleir?l és a tündérr?l szépen, lassan elaludt. Reggel, amikor felkelt szomorúan vette tudomásul, hogy semmi nem változott.

Miközben ébredezett, egyszer csak vékony hangokat hallott az ágya alól. Akkor jutott az eszébe, hogy ott még nem is kereste Lulut. Gyorsan kiugrott az ágyból, benézett az ágya alá és örömmel kiáltott fel:

- Itt van Lulu! Kivette a kiskutyát, megtisztította, megetette és boldogan játszottak egész nap.

Estére mindent tisztán látott. Zsuzsi úgy gondolta, hogy mindezt bizony nem más tette, csakis a jó tündér. Mert minden gyermeknek van egy jó tündére, aki a mennyországban lakik, és onnan figyeli, vigyáz rá. Hát így került el? Zsuzsi kutyája, akire ezen túl még jobban vigyázott.

Az aranykard

Az aranykard

      Volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Ez a király mindig eltűnt éjfélkor. A fiai nem tudták, miért van ez.

     Egyszer a legnagyobb fia megkérdezte, hogy miért tűnik el:

-          Miért tűnik el mindig királyapám éjfélkor?

-          Hej, édes fiam erről az egy dologról nem beszélhetek!

Telt múlt az idő és a középső fia is észrevette, hogy a király éjfélkor eltűnik. ? is megkérdezte:

-          Miért tűnik el mindig királyapám éjfélkor? - de ő is ugyanazt a választ kapta.

Most már a legkisebb fiú (akit Gézának hívtak) sem nyugodott, így ő is bement a királyhoz és megkérdezte, hova tűnik el. A király neki is ugyanazt válaszolta. De ő nem nyugodott bele, elhatározta, hogy megvárja az éjfélt és meglesi. Eljött az este és Géza az apja szobájába lopakodott és bebújt az ágy alá. A király nem sejtette, hogy valaki figyeli. Szépen lefeküdt aludni. Géza is már majdnem álomba merült, amikor egy nagy csendülést hallott és nagy fényességet látott. Kiugrott az ágy alól, és látta, hogy egy Fekete vitéz és az apja repülnek egy táltoson fel a fellegekbe.

 Utánuk kiáltott, ők meghallották. A király visszanézett szomorúan és azt mondta:

-          Édes fiam! Miért tetted ezt? Most megláttál, ezért engem többé nem láthattok, csak akkor, ha az aranykardot megleled.

  Géza nagyon elkeseredett, de mit volt mit tennie, szólt a bátyjainak és megbeszélték, hogy életük árán is megszabadítják apjukat. Másnap reggel útnak is indultak. Mentek-mendegéltek, hamarosan egy nagy erdőbe értek. Ahogy haladtak beljebb egyre sűrűbb és sűrűbb lett. Ekkor megláttak a távolban egy pislákoló világosságot. Kis idő múlva egy házikót pillantottak meg. Fáradtak és éhesek voltak ezért bekopogtak. Az ajtón kilépett egy vénséges vén öregember.

-          Kit kerestek? - szólt az öreg.

-          Apánkat elvitte a Fekete vitéz, nem tudjuk hová, őt keressük. Ebbe az erdőbe tévedtünk, de nem tudunk kijutni.

Az öreg behívta őket, kenyeret és szalonnát tett elébük, amit a királyfiak jó szívvel el is fogadtak. Aztán részletesen elmondták bánatukat. Az öreg így felelt nekik:

-          Éppen jó helyre találtatok. A Fekete vitéz éppen kilenc napi járásra van ettől az erdőtől, de oda csak az aranykarddal juthattok be. De sajnos arról semmit nem tudok. A következő erdőben lakik a bátyám, ő talán tud nektek segíteni.

A fiúk megköszönték a z öreg jóságát és tovább indultak. A következő erdőben hamarosan rátaláltak a házikóra és benne az öregemberre, de ő sem tudott az aranykardról semmit. Elküldte őket a harmadik erdőbe egy még öregebb emberhez. Ez a vén apó még emlékezett a boszorkányra, aki elátkozta a Fekete vitézt és az apjukat, és így szólt:

-          Édes fiaim! Az aranykardot a kilencedik erdőn túl lévő üveghegy belsejében találjátok, de oda csak nagyon nehezen lehet bejutni. A kapuját egy hétfejű sárkány őrzi, aki emberhúson él. ?t ha legyőzitek, tiétek az aranykard amivel kiszabadíthatjátok apátokat.

A fiúk megköszönték az útbaigazítást és elindultak. Mentek, míg a kilencedik erdő végére értek. Amint kinéztek az erdőből, meglátták az üveghegyet és a tetején ott állt a fekete vár. A sárkány éppen tüzet fújt, amitől majdnem megperzselődtek, pedig még egy jó mérföldre voltak tőle. Az idősebb királyfiak nem mertek tovább menni. Géza azt mondta, hogy egyedül is elmegy. Megvárta, míg elalszik a sárkány. Ekkor csöndben odament, és úgy levágta a sárkány hét fejét, hogy az meg se moccant. Abban a pillanatban kettévált az üveghegy és kipattant belőle a kard egyenesen Géza kezébe. Rögtön elindult a fekete várhoz, a karddal megérintette a zárakat, amitől az ajtók megnyíltak. Ott találta apját és örömükben egymás nyalkába borultak. Ekkor lépett be a Fekete vitéz a három lányával és nagy lelkendezve elmondták Gézának, hogy felszabadította az átok alól őket. Mindjárt odaígérte a legkisebb lányát Gézának. Géza elmondta, hogy a bátyjai az erdő szélén várnak rájuk. Befogták a hatlovas hintót és elindultak a király országába. Útközben felvették a királyi fiúkat. Visszaértek Géza apja országába és hét országra szóló lakodalmat csaptak. A két nagyobb fiúé lett a két nagyobb fekete kisasszony. A király Gézának adta a koronát és az országot.

      Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Az aranyág

Az aranyág

       Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerek erdő.

       Abban élt egy medve, akit Bruminak hívtak. Brumi egyszer összeveszett Róka komával, a barátjával. Mérgében elment az erdőbe málnázni. Egyszer csak rábukkant egy óriás málnára. A málna megszólalt:

-         Ha nem eszel meg, akkor letörheted azt az aranyágat. Ez egy varázserejű ág, csak azt kell mondanod, hogy "Egy, kettő, három, az történjen, amit én akarok!"

-         Rendben van! - válaszolta Brumi, azzal letörte az ágat.

Hazaért és azt mondta:

-         Egy, kettő, három, az történjen, amit én akarok!

Azt kívánta, hogy törjön el Róka koma lába. Egy-két óra elteltével máris hallotta a hírt, hogy eltört a barátja lába. Nagyon elégedett volt, hogy bosszút állt.

Aztán eltelt egy-két nap, és azt hallotta, hogy éhezik és a halál derekán van róka koma. Senki sem vitt neki ételt, de Brumi ezt is meghallotta és nagyon elszégyellte magát. Elment a barátjához. Vitt neki ételt és vizet is és azt mondta:

-         Egy, kettő, három, az történjen, amit én akarok!"

És azt kívánta, hogy most azonnal forrjon össze Róka koma lába. Abban a pillanatban a kívánsága teljesült. Bocsánatot kért Róka komától és megfogadta, hogy varázserejét ezután csak jó dologra használja.

     Még most is jó barátok, ha azóta meg nem haltak.

A törpe és az állatok

A törpe és az állatok

      Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy törpe. Nagyon, nagyon hideg volt. A törpe gondolta, hogy a nyúlkomának visz valamit. Vitt neki egy jókora répát. A nyuszi meg is köszönte.

-         Nagyon szépen köszönöm.

Aztán a nyúl is gondolt egyet és ajándékot vitt a macinak. Egy csupor mézet. A maci a bocit látogatta meg friss szénát vitt ajándékba. A boci pedig a rókához ment. Friss csibehúst vitt neki.

      Egyik nap a róka azon gondolkodott, hogy nem sokára itt a születésnapja, és meg kellene ünnepelni. Főz egy jó vacsorát és meghívja barátait. Gondolkodott kiket hívjon meg. Rájött, hogy sok barátja van. Meghívta a legjobb barátját, a farkast, aztán a bocit, a nyulat, a medvét és a törpét. Így csaptak egy nagy mulatságot. Volt egy nagyon szép torta. Olyan szép torta, ami eperrel volt díszítve. Volt rajta gyertya is.

-  Gyorsan hunyd be a szemed és kívánj valamit! Aztán fújd el a gyertyákat! - mondták neki a barátai.

 Kívánt valamit és elfújta

Mindenki átadta az ajándékot, amit hozott. Sok mindent kapott. Cintányért, dobot, amit nagyon szeretett volna, a legjobb barátjától egy poharat, amin rajta volt a neve, és egy rókafej is. A törpe olyan különös ajándékot adott, aminek nagyon örült. Az ajándék olyan volt, mint egy varázsbot. Nem volt igazi varázsbot, csak egy sima bot, de nagyon szép volt és ez tetszett a legjobban neki. Megköszönte mindenkinek az ajándékot. Ettek, ittak, mulattak, majd reggelig táncoltak.

  Ha tovább táncoltak volna az én mesém is tovább tartott, volna.

A titokzatos fülbevaló

A titokzatos fülbevaló

Volt egyszer egy kislány. Anasztázia, aki nagyon szeretett a lompos padláson játszani.

            Egyszer rátalált egy öreg dobozkára. Amikor kinyitotta, talált benne egy csodálatos arany fülbevalót, amit valami titokzatosan csillogó zöld kő ékesített. Anasztázia azonnal a szobájába szaladt, és a tükör előtt felpróbálta. Igen ám, de amint a fülébe tette, lassan felemelkedett a földről, a ruhája átváltozott fényes, zöld selyemruhára, a haja pedig szőke lett.

 A szobája palotává vált, s ő körbe repülhette az egész szobát. Egy ideig nem merte elmondani senkinek, hogy tud repülni. Egy alkalommal viszont, amikor elment bevásárolni, ott látott egy ugyanolyan fülbevalót, mint az övé. Azt azonnal megvásárolta, mert azt hitte, hogy az is titokzatos. De amikor kipróbálta, mégsem történt semmi. Hát újra elment a boltba, hogy visszavigye. Amikor az eladónak elmesélte mi történt, az eladó irigy lett rá a fülbevalója miatt, ezért azt állította, hogy a kislány boszorkány, amit szét is kürtölt az egész városnak.

Anasztázia ezek után, amint szokta is, átment a szomszédba játszani. Onnan viszont elzavarták, szó szerint, így:

-         Menj el, te repülő boszorkány!

Szegényke, csalódottan hazaballagott. Rájött, hogy csakis az eladónő mondhatta el, ezért felvette a fülbevalóját, és oda repült a boltba az eladónőhöz.

Megkérdezte:

-         Te mondtad azt, hogy boszorkány vagyok?

-         Igen! - válaszolta az eladó.

-         De én nem is vagyok boszorkány! - védte magát Anasztázia.

Az eladónő elszégyellte magát, és bocsánatot kért a kislánytól. Ezután összehasonlították Anasztázia fülbevalóját a boltival, és rájöttek, hogy a bolti ékszer nem aranyból készült. Ezután az eladó elmondta az egész városnak, hogy Anasztázia nem is boszorkány, hanem egy aranyos kislány, és kiderült minden.

Azóta sok ilyen fülbevalót készítettek, és most már csapatosan repülnek, még a boltosok is. És még repülőt sem használnak!

Ha titok ki nem derült volna, az én mesém is tovább tartott volna!

A szeretet ereje

A szeretet ereje

Egyszer volt hol nem volt egyszer egy kerek erdő. Közepén egy kis ütött kopott viskóban élt ez nagyon szegény öregember. Semmije sem volt, csak három állatkája. Egy lova, akit Rárónak hívtak, egy macskája, akit Korminak és egy kutyája, akit Bettinek neveztek. Nagy szegénységben éltek, és sokat éheztek.

Egyik este miután éhen tértek nyugovóra, az öregapó elhatározta, hogy kénytelen eladni állatkáit, mert másképpen a télen éhen fognak halni. Behívta hát a házba az állatokat, és elmondta, hogyan határozott. Ráró, Kormi, Betti nagyon szomorúak voltak, de megértették az öregembert. Ha nem adja el őket, akkor éhen halnak. Búsan elindultak a városba. Hamar jött is egy gazdag kereskedő, aki megvette az állatokat, így a szegény apónak lett annyi pénze, hogy ne éhezzen. Hazaindult. Fejét búnak eresztette, hisz sajnálta kedves állatkáit. Sokat gondolt rájuk. A kereskedő nagyon rosszul bánt velük. Verte őket, enni kaptak, de szeretetet soha. Állandóan dolgozniuk kellett. Ráró húzta egész nap a szekeret. Betti őrizte a kereskedő portékáit. Korminak mindig hízelegnie kellett a gonosz gazdának. Rövid időn belül rájöttek, hogy a szegény öregapó, igaz nem tudott mit adni nekik enni, de szeretete mindennél többet ért. Hiányzott nekik az apó kedves szava, simogatása. Így hát elhatározták, visszaszöknek az öreg gazdájukhoz, még akkor is, ha éhezniük kell.

Elindultak, de sajnos eltévedtek. Már több napja kóboroltak éhezve, fázva. Ekkor az egyik falu szélén találkoztak egy kislánnyal, aki nagyon kedvesen kérdezte tőlük, hogy talán eltévedtek. Az elcsigázott állatok elmesélték szomorú történetüket, s a kislány nagyon megsajnálta őket. Hazavezette otthonába az állatokat. Megetette és megitatta őket, utána pedig elmesélte szüleinek az állatok szomorú történetét. Elhatározták, segítenek a szerencsétleneken. Másnap elindultak, hogy együtt megkeressék az öregapó házát. Egy nap, egy éjszaka mendegéltek, mire végre megtalálták.

Épp jókor érkeztek: az öreg betegen feküdt; De amikor meglátta a három kedves állatkáját, szinte kipattant az ágyból. A kislány szülei pedig segítették rendszeresen

őket, hogy soha többé ne kelljen éhezniük,

és emiatt elszakadniuk egymástól. Apó pedig

boldogságban, egészségben élt kedves

állatkáival. Láthatjátok, hogy a szeretetnek

mekkora ereje van.

Itt a vége, fuss el véle!

A mentőakció

A mentőakció

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép, kerek erdő. Ennek az erdőnek a közepén lakott egy nyuszi család. Tizenöt, hófehér kis nyuszi és egy fekete éldegélt az anyukájával, mert az apukájukat sajnos lelőtte a vadászt. A fekete nyuszit Dudunak hívták. Mindannyian nagyon szerették a gombát és fürgék voltak. Dudu egy szép napon sétálgatott az erdőben és találkozott a ravaszdi rókával. Nagyon megijedt tőle és elfutott. Szerencsére nem volt túl messze az otthonuktól és gyorsan beszaladt. Így szólt a testvéreinek:

- Gyertek be ti is gyorsan, mert jön a róka!

A róka, meglátta a kis házat és odafutott. Benézett az ablakon, meglátta a nyuszi testvéreket, majd az ajtóhoz lopakodott. Óvatosan megpróbálta kinyitni, de hamar rájött, hogy zárva van. Ezért tovább futott. Ahogy így szaladt, találkozott a farkassal és ezt kérdezte tőle:

- Nem jönnél el este vacsorára hozzám?

A farkas így felelt:

- De. Szívesen.

- Ne félj! Lesz ott minden finomság. - mondta a ravaszdi, majd elbúcsúztak egymástól.

A nyuszik közben káposztát nassoltak, majd így szólt hozzájuk anyukájuk:

- Gyertek gyerekek, most elmegyünk az őzikéékhez!

Mindannyian nagyon boldogok voltak és ugrándoztak.

- Akkor indulhatunk is.

A tizenhat testvér vígan bandukolt anyukájuk után. Már egy picike zajtól is féltek és körbe-körbe nézelődtek. Dudu a sor végén ment, előtte pedig hófehér testvérei. A gonosz róka kileste a sétáló családot és utánuk lopakodott. ?k mindebből semmit nem vettek észre. Ravaszdi kiszemelte a legutolsó nyuszit, ráugrott, a szájába kapta és gyorsan elszaladt vele. Hazavitte és egy ketrecbe tette. Elégedetten megnyalta a száját, felvette a kedvenc kötényét és hozzálátott a lakoma előkészítéséhez. Eközben a nyuszi család odaért ?zike házához, majd Nyuszimama nekilátott megszámolni gyermekeit. Ahogy számolgatta, meglátta őket, hogy Dudu eltűnt. Mindannyian nagyon megijedtek és néhányan már könnyeztek is. De Nyuszimama ezt mondta:

- Figyeljetek! Lehet, hogy még él. Szabadítsuk ki minél előbb!

Gyermekei ezt mondták:

- Mi kicsik vagyunk, a róka pedig nagy. Hogyan tudnánk mi kiszabadítani szegény testvérünket?

- Hívjunk segítséget, hisz annyi barátunk van itt az erdőben - válaszolta anyukájuk.

?zmama így szólt:

- Ránk számíthattok! Sőt, a vaddisznóra is, itt lakik a szomszédban, biztosan segít.

Azonnal elindultak hozzá mindnyájan. Szerencsére otthon volt a vaddisznó és a felesége is minden habozás nélkül csatlakozott a mentőcsapathoz. Süniék éppen arra mendegéltek.

- Ti is csatlakoznátok hozzánk a kis nyuszi megmentésében? Elrabolta a róka.

- Induljunk azonnal! - válaszolta a Sünpapa.

- Igen, igen. Siessünk! - kiáltozott Sünmama és gyerekei.

Elindult hát a mentőakció. A róka házához érve a vaddisznó gyorsan betörte az ajtót, a sünök összegömbölyödve begurultak és össze-vissza szurkálták a ravaszdit. Közben Nyuszimama észrevette a ketrecet. Benne Duduval. Gyorsan odafutott, ráugrott a ketrecre, az leesett a gerendáról és széttört. A riadt kis nyuszi, mikor meglátta, hogy kiszabadult, szemeivel megkereste anyukáját és odaszaladt hozzá. Ravaszdi eközben összeszedte minden erejét és Dudu után ugrott. Ám ekkor ?zpapa, hegyes agancsaival a falhoz vágta őt. A róka az ütéstől elájult, az állatok pedig nagyon örültek a győzelemnek és vidáman visszamentek ?zékhez ünnepelni.

Nyuszimama tortát sütött, Sünék áthozták a magnójukat és vidám zenét kapcsoltak. Vaddisznómama vezette a táncot, ?zpapa pedig friss gombával kínált mindenkit. A nyuszigyerekek nagyon örültek, hogy a testvérüknek nem esett baja és vidáman ugrándoztak.

Így ért véget Dudu kiszabadítása.

A kutyavilág

A kutyavilág

       Egyszer volt egy Félix nevű kutyus, persze ezt még, az emberek, nem tudták. Születésekor kapta anyukájától, akárcsak a kisbabák. Félix egyszer elszökött a gazdájától. Sokat ment, míg egy városba nem ért. De nem akármilyen városba. Kutyavárosba. Annyi sok kutya volt ott, hogy nem lehetett megszámolni. A felnőttek dolgozni mentek, a gyerekek jöttek-mentek, mint egy igazi városban. Félix hamar megszokta ezt az életet. A napsugár utcában házat is vett magának. Egyvalami mégis zavarta egy kicsit. Minden kutya feltűnően nézte, nem tudta miért van ez. Egyszer az egyik bámészkodó kutya megkérdezte:

-         Bocsánat, megkérdezhetném, hogy miért néz ennyire feltűnően?

-         Csupán csak a szemét nézem, és ha jól gondolom, más is nézte már.

-         Mi baj van a szememmel?

-         Szerintem nem áll jól a sötét szőréhez ez a barna szem. Olyan szomorúnak látszik így.

-         De mégis mit tehetnék ez ellen?

-         Ha gondolja, adok pár címet, ahol tudnak tanácsot adni. Sok szerencsét.

Félix elment a megadott címekre és meglepődve vette észre, hogy kontaktlencsét ajánlottak neki. Pont, mint az embereknél. Nem győzte kapkodni a fejét a választéktól. Mindenféle színben, fazonban rakták elé a lencséket. Félix nehezen tudott választani. Mégis a kéket vette meg.

De úgy döntött, hogy csak a bal szemébe rakja be a kontaktlencsét. Ahogy kiment az utcára, már senki nem törődött a szemével. Vidámnak látszott, mint ahogy a másik kutya célzott rá. Ez megnyugtatta és most már belül is boldognak, érezte magát.

Valami azért mégis elszomorította, honvágya lett. Úgy érezte, már nagyon régen eljött otthonról. Mindent otthagyva hazament, csak a kontaktlencsét vitte magával.

       Nagyon örültek neki, amikor hazaért. Rögtön észrevették a felemás színű szemét. Hamar megszokták, és mivel eddig még nem adtak neki nevet hihetetlen módon Fél-x-nek, keresztelték.

A kisróka és a tündér

A kisróka és a tündér

       Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, az üveghegy lábánál, élt egy kisróka. Ez a kisróka szeretett volna egy házat az üveghegy tetején, hogy az egész Világot belássa.

      El is kezdte hordani a követ a hegy lábához, de akárhogy próbálta, nem tudta felcipelni a hegy tetejére. Na, gondolta, ebből így nekem nem lesz házam! Elmegyek a tündérhez, kölcsönkérem a varázspálcáját, azzal egykettőre elkészül a házam. El is indult. Ment-mendegélt, amikor már nagyon elfáradt, éppen egy szakadékhoz ért. Ezen hogy megyek át? Amíg gondolkodom, pihenek egy kicsit. Törte a fejét, és eszébe jutott, hogy arra lakik a kismedve. Elment tehát a kismedvéhez, és megkérdezte:

-         Medve komám, tudnál-e nekem segíteni? Egy farönköt kellene a szakadék fölé gurítani.

A medve szívesen segített.

A kisróka megkérdezte:

-         Nem jönnél velem Tündérországba?

-         Hát persze! Megyek én is! - válaszolta a kismedve.

Átmentek a farönkön a szakadék felett, de a szakadék túloldalán egy varázserdőt találtak. Ez az erdő olyan volt, mint egy labirintus, a fák ágain pedig aranyalmák csillogtak. Már jó ideje mentek, de nem találták a kivezető utat. Szerencséjükre mielőtt beesteledett, arra repült egy katicabogár, aki épp Tündérországból sietett az ő segítségükre. Így szólt a katicabogár:

-         Tudom, mi járatban vagytok. Gyertek utánam, és elvezetlek titeket Tündérországba. Egyetek az aranyalmából és ti is tudtok repülni.

Így is történt. Felrepültek a fák fölé és megpillantották Tündérországot. A leszállás kissé nehezen sikerült, a kismedve a bokorba, a kisróka a tündérkirálynő halastavába pottyant. Miután a kisróka megszáradt, bekopogtak a palota ajtaján.

-         Gyertek be! Már vártalak titeket! - szólt egy hang.

Beléptek az ajtón. A szobában terített asztal várta őket, az asztal mellett pedig ott ült a királynő. Gyönyörű hófehér ruhája volt, és korona a fején. Miután ettek-ittak, elmondták, mit szeretnének kérni a tündértől. A tündér ezt felelte:

-         A varázspálcát nem adhatom kölcsön, de segítek nektek.

Kettőt pördült, és máris ott voltak az üveghegy lábánál. Itt a tündér hármat suhintott a pálcájával, és a hegy tetején gyönyörű házikó épült.

     Aznap este az üveghegy tetején nagy lakomát csaptak, meghívták a kisróka összes barátját.

A kislány, aki gyűrűt szeretne

A kislány, aki gy?r?t szeretne

Egy kislány mindig szeretett volna egy gy?r?t.

Egyszer kapott az anyukájától. Nagyon örült neki. És a gy?r?ért cserébe készített az anyukájának egy rajzot. Az anyukája örült a rajznak. Mikor az apukája hazaért a munkahelyér?l akkor a kislány elmesélte, hogy mi történt vele aznap. Az apukája mosolyogva hallgatta.

Másnap örömmel ébredt a kislány. Elmesélte osztálytársainak, hogy mi történt vele tegnap. Az osztálytársai is örömmel hallgatták.

A kislány nagyon boldog volt.

A hétfejű sárkány

A hétfej? sárkány

Volt egyszer egy király és annak egy szép lánya. A királylányra szemet vetett a sárkány is, és elrabolta.

A király kihirdette, hogy annak adja lányát, aki megmenti. A szegény ember ezt meghallotta, és mondta a fiainak:

-         Menjetek el a királylányt megmenteni!

-         De ott a sárkány, hogy mentsük meg? - kérdezték a fiúk.

-         Ti is tudjátok, hogy a sárkány patakból iszik. Adok nektek altató port, öntsétek bele a patakba. Ha elaludt, akkor vágjátok le a fejét. De mind a hetet ám, különben visszan?.

El?ször a legnagyobb fiú ment szerencsét próbálni. Beleöntötte az altatóport a patakba, és levágta a sárkány fejét mikor elszenderedett. De csak négy fejét sikerült levágnia. Ment a királylányért, amikor a sárkány felébredt és visszan?tt a feje. A sárkány a fiút hazáig kergette. Miközben mérgesen tüzet okádott. Hazafutott a fiú, és otthon égési-sérülési ken?ccsel kente a hátsóját.

Mondta a fiú apja:

-         Miért nem számoltad meg, hogy hány fejét vágtad le a sárkánynak?

A fiú nem tudott felelni.

Most a középs? fiú ment a királylányért. Levágta a sárkány fejét, de csak ötöt. Megszámolta a fejeket: egy, öt, tíz, hat, hét....- miért nem tanultam meg számolni?!

A fiú azt gondolta, hogy a hét biztosan megvan. Ment a királylányért, amikor a sárkány felébredt, és visszan?tt a feje. Ezt a fiút is kergette, hazafutott. Otthon kérdi az apja:

-         Miért nem számoltad meg a fejeket?

-         Én megszámoltam, de az iskolában nem tanultam meg rendesen számolni.

Most a legkisebb fiú ment el. Beleöntötte az altatóport a patakba, a sárkány azonnal el is aludt. A fiú levágta a fejét, és megszámolta: egy, kett?, három, négy, öt, hat, hét. Megvan mind a hét fej. Ment a királylányért, megmentette a sárkány palotájából.

Haza mentek, nagy lakodalmat csaptak. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

A három kisegér

A három kisegér

Egyszer volt, hol nem volt, egy nagyon-nagyon öregember házában, egy icipici egérlyukban lakott három kisegér a szüleikkel. Az egerek nagyon unták már az otthon létet, a szűk helyet, kalandra vágytak.

Azt mondja a legnagyobb egér:

- Elmegyek világot látni. Útnak is indult azonnal. Ment, mendegélt, mígnem egy sűrű rengeteg erdőbe ért. Találkozott a medvével. Azt kérdi tőle a medve:

- Hová, hová egér koma?

- Megyek világot látni, szerencsét próbálni.

- Vigyázz nagyon, mert az erdőben él hatalmas nagy palotájában a macskakirály. Nehogy elkapjon!

- Na, erre kíváncsi vagyok! - mondta Misi, és folytatta útját.

Nemsokára el is érte a palotát. Bemegy, s nagy bátran azt mondja a királynak:

- Lássuk, ki a gyorsabb! Ha elkapsz, megehetsz, ha nem, nekem adod a palotádat.

Azzal sarkon fordult, és huss! Már futott is. A macska meg utána. Sajnos hamar elkapta és egy ketrecbe zárta. Gondolta, jó lesz ínséges napokra.

Közben az egérlyukban csak vártak, csak vártak a többiek. "Elmegyek én is!" - gondolta Miki, és ő is útnak indult. Ment, mendegélt, eljutott ő is az erdőbe. Találkozott a nyúllal.

- Hová mész kisegér?

- Keresem a testvéremet, Misit. Nem hallottál róla? - kérdezte Miki.

- Sajnos nem. De él itt az erdőben egy félelmetes macska, ha ő elkapta a testvéredet, bizony nagy bajban van.

Misi elbúcsúzott és bátran folytatta útját. Megtalálta a palotát, de sajnos ő sem volt szerencsésebb, mint a bátyja. Telt-múlt az idő, Pici hiába várta a testvéreit. Egy nap aztán ő is útnak indult. Útközben találkozott egy kismadárral. Azt mondja neki a kismadár:

- Ne menj a macskakirályhoz, mert megesz vacsorára!

- Meg kell mentenem a testvéreimet, mert édesanyánk már kisírta a két szemét.

Azzal elszántan tovább ballagott. Elérkezett a macska palotájába. Rögtön a hátsó kapuhoz osont. Szerencsére talált rajta egy rést, amin bejutott. Hosszas keresgélés után megtalálta a ketrecet, ahol a testvéreit tartotta fogva a macska.

Éppen nála volt a reszelője, mellyel a körmét

szokta élesíteni, és néhány ügyes mozdulattal

kinyitotta a ketrecajtót. Megörültek egymásnak a

testvérek. Örömük nem tartott sokáig, mert futva

megérkezett a király. Egyenesen feléjük tartott.

Az egerek a fal előtt álltak földbe gyökerezett

lábbal. Ám az utolsó pillanatban... hopp!

Szétugrottak. A macskakirály pedig neki a falnak.

Az egerek sem voltak restek. Nekiestek, és

csípték, harapták, ahol érték. A cirmos ezt már nem bírta. Szégyen a futás, de hasznos. Kirohant a palotából... azóta se látták többet.

Misi, Miki és Pici beköltöztek a palotába, és még most is élnek, ha meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle.

A csacska csibe és a gólya

A csacska csibe és a gólya

Egyszer volt, hol nem volt, az erdő közepében állt egy házikó. Abban lakott egy kiscsibe, aki tegnap kelt ki a tojásból. A mamája elment vásárolni, és ráparancsolta, hogy maradjon otthon. De a kiscsibe képtelen volt a házban maradni. Egyre kukucskált kifelé az ablakon, nézte az erdőt, ami olyan hívogató volt. El is felejtette anyja szavát, s már totyogott is az ösvényen. Egyszer csak rátalált a tóra. Nádas állt a partján, és békák brekegtek benne. Kíváncsi lett a csibe, addig-addig közeledett, míg bele nem pottyant a vízbe. Húúú! Nagyon megijedt szegény. Apró szárnyacskáival csapkodta a vizet.

- Segítség! Segítség! - kiabálta.

A gólya éppen arra szállott, mert ennivalót keresett a fiókáinak. Mert béka, ott rengeteg volt! Ekkor meghallotta a kiscsibe jajgatását, és röptében meglátta a bajba jutott kiscsibét. Hosszú csőrével felkapott egy ágat, és odanyújtotta a csibének, aki nagy nehezen kimenekült a tóból. A csibe megköszönte a gólya gyors segítséget.

- Szóra sem érdemes! - felelte a kedves gólya.

Ha a kiscsibe engedelmes lett volna, otthon maradt volna!

Itt a vége, fuss el véle!

A kis bálna

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis bálna.

Nagyon szeretett a habokban játszani és a sziklák között, bújócskázni barátaival. Egyszer betévedtek egy barlangba. Mikor beértek elkezdett omlani a barlang. És mivel a bálnák felúsznak levegőért, nem tudtak felúszni. Épp segítségért kiabáltak, mikor jött a mamájuk. Erőből nekiment a sziklának.

A szikla kettétört és a kisbálnák mamájukra találtak.

A bohóc és a kisvirág

A bohóc és a kisvirág

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis virág, ami még nem nyílt ki. Mikor kinyílt, körbenézett, hogy miért ilyen árnyékos itt a hely. Hát két fa nőtt mellette, amik eltakarták előle a napot.

Arra jött egy bohóc. Megkérdezte tőle:

- Mi baj van?

- Mivel árnyékban vagyok, soha nem süt rám a nap.

Aztán rászállt egy pillangó. ? is megkérdezte:

- Miért nem süt rád a nap?

- Látod, itt van ez a két fa mellettem és eltakarják a napot előlem.

Odaugrált egy kis nyuszi. ? is megkérdezte tőle:

- Miért vagy árnyékban?

- Ez a két fa eltakarja előlem a napot.

Akkor a bohóc kitervelt valamit. A virágot átültette egy szép napos helyre és ültetett mellé egy lány virágot. Egy szép napon született nekik egy kis virág gyerekük. A bohóc is megházasodott és született egy kisfiuk. A kisfiú sokszor játszott a virágos réten. Egyszer a kisvirág és a kis bohóc is sírni kezdett. A bohóc megnevettette őket. Annyira megnevettette, hogy a pillangó rászállt a csörgőre és velük nevetett. Mindenkire ráragadt a nevetés. Csak nevettek, csak nevettek.

A bohóc nem a cirkuszba ment, hanem focizni a kisfiával. Elhatározta, hogy ezentúl sportolni fog. Még most is rúgják a labdát, ha azóta abba nem hagyták.